Mitől hullik a hajunk? Sokan és sokszor feltették ezt a kérdést. Mindenkinek van rá valami magyarázata, amivel megnyugtatja magát, hogy az ok csakis rajta kívül álló lehet. Ő ehhez az állapothoz semmilyen módon nem járult hozzá, csak így kapta, csak egyszerűen jött, mint derült égből a villámcsapás.
Aztán, ha a dolgok mélyére nézünk, láthatjuk, hogy a hajhulláshoz némiképp mégis közünk van. Hogyan? Miért?
Mert nem foglalkozunk magunkkal eleget. (Itt nemcsak a külsővel való foglalkozást értem, hanem a belsővel valót.)
Nem pihenünk eleget. Folyamatosan meg akarunk felelni másoknak, pedig csak önmagunknak kellene, akkor minden rendben lenne. Nem merjük felvállalni véleményünket, mert félünk az elutasítástól, a kiközösítéstől. Inkább belemegyünk olyan helyzetekbe, amikbe szívünk szerint nem mennék, csak azért, hogy elnyerjük a másik bizalmát. A munkahelyünkön nem merünk nemet mondani és betegen, akár lázasan is bemegyünk, nehogy kirúgjanak. Felvállalunk olyan társkapcsolatot, amiben nem jól érezzük magunkat, csak azért, mert félünk a magánytól. Ezt a sort lehetne még hosszasan sorolni, se vége, se hossza.
Csodálkozunk azon, hogy betegek vagyunk? A lelkünk rengeteg dologtól terhelt, úgy is mondhatjuk mérgezett. Az ily módon leélt életet nem lehet, csak úgy megúszni. Hajhullás, migrén, depresszió? Valami mindig előjön és egész életünkön keresztül nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy semmi közünk sincs hozzá. Valóban? El kellene ezen gondolkoznunk egy kicsit!
A hajhullás lelki oka
2013 március 18. | Szerző: Újvilág8
Mitől hullik a hajunk? Sokan és sokszor feltették ezt a kérdést. Mindenkinek van rá valami magyarázata, amivel megnyugtatja magát, hogy az ok csakis rajta kívül álló lehet. Ő ehhez az állapothoz semmilyen módon nem járult hozzá, csak így kapta, csak egyszerűen jött, mint derült égből a villámcsapás.
Aztán, ha a dolgok mélyére nézünk, láthatjuk, hogy a hajhulláshoz némiképp mégis közünk van. Hogyan? Miért?
Mert nem foglalkozunk magunkkal eleget. (Itt nemcsak a külsővel való foglalkozást értem, hanem a belsővel valót.)
Nem pihenünk eleget. Folyamatosan meg akarunk felelni másoknak, pedig csak önmagunknak kellene, akkor minden rendben lenne. Nem merjük felvállalni véleményünket, mert félünk az elutasítástól, a kiközösítéstől. Inkább belemegyünk olyan helyzetekbe, amikbe szívünk szerint nem mennék, csak azért, hogy elnyerjük a másik bizalmát. A munkahelyünkön nem merünk nemet mondani és betegen, akár lázasan is bemegyünk, nehogy kirúgjanak. Felvállalunk olyan társkapcsolatot, amiben nem jól érezzük magunkat, csak azért, mert félünk a magánytól. Ezt a sort lehetne még hosszasan sorolni, se vége, se hossza.
Csodálkozunk azon, hogy betegek vagyunk? A lelkünk rengeteg dologtól terhelt, úgy is mondhatjuk mérgezett. Az ily módon leélt életet nem lehet, csak úgy megúszni. Hajhullás, migrén, depresszió? Valami mindig előjön és egész életünkön keresztül nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy semmi közünk sincs hozzá. Valóban? El kellene ezen gondolkoznunk egy kicsit!
Oldal ajánlása emailben
X